Egy nap

Most olvastam ki David Nicholls romantikus regényét.  A könyv egy zseniális ötleten alapul: a főszereplő pár kb.20 évét követjük nyomon úgy h. az eltelő évekből mindig csak egy  (ugyanazon napjukat) ismerjük meg, de mégis kirajzolódik az életük folyása. Emma és Dexter az egyetemi évzáró bulin jönnek össze és bár nem folytatódik a kapcsolatuk, csak a “maradjunk barátok” jegyében, sztem elég hamar kiderül, hogy egymásnak lettek teremtve (mondjuk ha ezt a felismerést még elhúzta volna pár évre az iró, még izgisebb lett volna). Főleg a fiú, aki ezt hamar felismeri és kimondja, de még több mint egy évtizeted átkinlódnak különböző partnerekkel, mire megérnek egymásra is És amig a huszonéves útkereső lázadókból eljutnak a lehiggadt ám kissé ki is ábrándult  nnegyvenes éveik fordulójára. De aki happy endre számit, az csalódni fog – ez azért tényleg nem egy Júlia-regény! Bár nekem a kedvenc részem belőle, mikor az aranyifjú Dexter egyetem után Indiába utazgat és elöször fogalmazódik meg benne érzelgősen és kissé szégyenlősen az érzései Emma iránt- amely érzéseit ki is önti egy levélben…aztán elhagyja a levelet egy könyvbe dugva, amit egy másik turistalány talál meg, és elhatározza mindeképp eljuttatja a cimzetthez, olyan szép a levél szte – ám aztán ő is elfelejtkezik róla és a levél a könyvben most is ott pihen az idegen lány, azóta családanya könyvespolcán – lehet h. igy giccsesnek tűnik, de engem megrázott, h. néha miken múlnak kapcsolatok, életek folyása. Talán azt tudja átélni ezt aki jött már rá, h.milyen apróságon múlott, hogy elkerülték egymást a szerelmével, hogy a szeretett fiú mégse tett vallomást, vagy h. ő maga akadályozta meg figyelmetlenségből egy kapcsolat beteljesülését….