Bűnös szívek (Crimes Of The Heart, 1986)
2010 november 27. | Szerző: kisbeo |
Bruce Bereford ausztrál rendező filmje a 80-as évekből. Három lánytestvér a Délen, Amerikában akik haldokló nagyapjuk miatt újra találkoznak. A legidősebb a “szerencsétlen” aki otthon maradt ápolni a nagyapát és az egyetlen kapcsolatát egy ffival ő maga mondja fel mondvacsinált indokokkal. A középső, Meg Hollywoodban akar énekesi karriert csinálni, de csak kiég és már nem tud énekelni sem, a legfiatalabb, Babe pedig tizenéves szeretője miatt lelövi szenátor férjét és aztán megy a hajcihő, a pere. És elfuserált öngyilkossági kisérleteket végez. Aztán ott van még a kuzin, Betty, akit végül kiseprűznek a házből, mert mindig mindent jobban tud és Doc, Meg egykori szerelme, aki azóta már megházasodott és két gyereke is van – de ugyanúgy hazavárja Meg-et.
A film tkp. 2 nap története és bár sok benne a lányos visongás és a gejl zene, a második nap végére a hisztérikus és egymást utáló testvérekből mégis egy megértőbb, szeretetteljesebb és összetartóbb testvéri hármas lesz, akik végül megértik, h. miért is fontos Lennynek a születésnapja.
De ezenkivül is sok apró – ám a maga nemében forradalmi változás történik velük, ahogy tisztulnak és rakják helyre a múlt darabkáit, ill. a saját lelki nyavalyáikat. Egyfajta drámai szembesülés ez a két nap, és érződik is rajta h. szindarabból adoptálták, meg eszünkbe jut persze Csehov Három nővére is – de mindez mai neurózisokkal megspékelve,

A film a Faludi Akadémia 6:45-ös filmklubjában volt látható, a film utáni beszélgetést Mispál Attila filmrendező vezette.
Szereplők: Diane Keaton, Jessica Lange, Sissy Spacek, Sam Shepard, Tess Harper. Rendező: Bruce Beresford.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: