Szexuális intelligencia
2010 november 29. | Szerző: kisbeo
Karácsonyi dal
2010 november 28. | Szerző: kisbeo
Ez egy szép karácsonyi dal advent első vasárnapjára. Nekem a karácsony előtti időszak valahogy mindig arról szól, h. most egy hónapig hinni fogunk a csodákban…
Bűnös szívek (Crimes Of The Heart, 1986)
2010 november 27. | Szerző: kisbeo
A film tkp. 2 nap története és bár sok benne a lányos visongás és a gejl zene, a második nap végére a hisztérikus és egymást utáló testvérekből mégis egy megértőbb, szeretetteljesebb és összetartóbb testvéri hármas lesz, akik végül megértik, h. miért is fontos Lennynek a születésnapja.
De ezenkivül is sok apró – ám a maga nemében forradalmi változás történik velük, ahogy tisztulnak és rakják helyre a múlt darabkáit, ill. a saját lelki nyavalyáikat. Egyfajta drámai szembesülés ez a két nap, és érződik is rajta h. szindarabból adoptálták, meg eszünkbe jut persze Csehov Három nővére is – de mindez mai neurózisokkal megspékelve,
A film a Faludi Akadémia 6:45-ös filmklubjában volt látható, a film utáni beszélgetést Mispál Attila filmrendező vezette.
Szereplők: Diane Keaton, Jessica Lange, Sissy Spacek, Sam Shepard, Tess Harper. Rendező: Bruce Beresford.
Őszi szerelem – Divali
2010 november 26. | Szerző: kisbeo
Ez Siemon Solomon Love in Autumn c. képe. Kora számos művészéhez hasonlóan Solomon (1840-1905) vonzódott a pogány és klasszikus ókori témákhoz, ám a festészete valódi tárgya, amelyhez sűrűn visszatért a szerelem sebezhetősége.
Nov.3-án volt a Millenárison, az indiai újév ünneplése, ami elvileg a Fény ünnepe is. ez itt most nem nagyon jött össze, mert szemerkélt az eső.
Napi poén
2010 november 20. | Szerző: kisbeo
– Mi kell az igazi vonzerőhöz?
– Egy jó nagy darab mágnes! :)))))))))))))))))
Vámpirnaplók
2010 november 18. | Szerző: kisbeo

De azt igen, h. melyik a szexisebb fivér…természetesen Damon!!! :)))))))))
Dal és tabla
2010 november 18. | Szerző: kisbeo
Elég improzivativ, amolyan “live act” koncert. Sok minden ott születik a szemünk láttára, fülünk hallatára…
De a zenéről beszélni kicsit olyan, mint táncolni az épitészetről…szinte lehetetlen. Ezt is nehéz leirni, úgyhogy én főleg a muris/vicces voltát emelném ki. Maguk az előadók is vittek bele poénokat, de magában a zenében is voltak poénok…pl. igen izgi volt, amikor a Péter saját magát kisérte 🙂 az elektronikusan rögzitett tablaszólójára azon a fura kisszekrény/sámli keresztezésen a cajon-on játszott rá. Ez sztem dög nehéz lehet…(tök más zenei rendszer az egyik és a másik is – de ari volt a cajon-t tablásan ütötte, nem úgy ahogy eredetileg szokták:))) Az aquaphone is igen érdekes hangszer volt, zúgott benne a viz és csilingeltek a rézcsövek. Evelinnek számomra kicsit idegen, fátyolosan mély hangja van (bár állitólag ez a kuriózum benne)- én a tisztább hangokat jobban kedvelem. Ő is játszott még harmoniumon és sansa-n.
Az elviselhetetlen férfi (Palya Bea nyomán)
2010 november 29. | Szerző: kisbeo
Anyám, anyám,
Oldal ajánlása emailben
X